Királd
Királd község Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részén, Ózdtól északkeletre,
Putnoktól délre helyezkedik el. Viszonylag elzárt település, csak
Ózd és Putnok között érhető el kiépített útvonalon.
A település első említése 1246-ból származik, ekkor a bélháromkúti
apátság faluja volt. A török hósítás korában a szarvaskői várhoz csatolták,
de ekkor is az apátság tulajdonában volt. A községet a XVI. Században
előbb a török, majd a pestis pusztította ki, és egy ideig teljesen
pusztává vált. Végül az egri papnevelő intézet létesítésekor Királd
is a szeminárium birtoka lett. A település lassan elkezdett fejlődni
és ezt a XIX. Században megnyitott és fokozatosan kiépített szénbányája
jelentősen elősegítette.
A XX. században a település területe tovább bővült, hozzátartozott
Cséptelek és Petőfitelep is. 1982-ben Putnok irányítása alá került
és csak a 90-es években nyerte vissza önállóságát.
A falu egyetlen nevezetessége a katolikus templom, melyet 1826-ban
az egri szeminárium építtetett késő barokk stílusban. A korábbi fatemplomból
származó, 1768-ban készült oltárképet erősen átfestették. Népszokásokat
nem őriznek a faluban.
A bánya felszámolásával jelentős munkalehetőség szűnt meg a faluban.
Ez sajnos hátráltatni fogja a települést, annak ellenére, hogy rögtön
próbáltak új munkalehetőségeket teremteni.
A természetkedvelőinek érdemes Királdot felkeresni. A falu erdők
között fekszik, melyekben egyaránt érdemes vadászni, gombászni, vagy
csak egyszerűen sétálni. Jelzés nélküli turistaút köti össze a környező
településekkel.
A turisták szállást is találnak a faluban: a Művelődési Házban négyágyas,
fűthető szobát ad ki az önkormányzat, és az étkezés is biztosítható.
Királd Község Önkormányzata
3657 Királd, Alsótelep 26..
Telefon: (48) 433-526
Lakosok száma: 987 fő Terület: 788 ha
Termőföld átlagos aranykorona értéke: 17
Településfejlettségi mutatók:
Lakások száma: 415 db
Vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya: 60 %
Burkolt, portalanított utak aránya: 75 %
Önkormányzati intézmények:
Óvoda, Királd, Alsótelep u.24. Tel: (48) 433-529
Általános iskola, Királd, Alsótelep u.19. Tel: (48) 433-532
Művelődési ház, Királd, Alsótelep 26. Tel: (48) 433-526
Postahivatal: 3657 Királd, Alsótelep 30. Tel: (48)433-520
Pénzintézet: nincs