Serényfalva
Serényfalva a 26-os út mellett fekszik, nem messze a magyar-szlovák
határtól.
A települést először a XIII. század elején említik a krónikák. Ekkor
a Hanva nemzetség birtokolta, majd királyi tulajdon lett. Fejlődése
a Putnoky család idejében, az 1300-as évek első felében indult meg,
de a török betörések, az ezzel kapcsolatos háborúk miatt fokozatosan
elnéptelenedett, visszafejlődött, és a XVII. század végére lakatlan
lett. Az új tulajdonosoknak, a Serényieknek újra kell telepíteni a
falut, ezt Trencsén megyei birtokukról idevándorlókkal oldották meg.
Azóta a lakosság folyamatosan gyarapszik.
A falu neve a századok folyamán többször változott. Először Málé
volt az elnevezése, ez 1928-tól Serényimálra, majd 1957-ben Serényfalvára
módosult. Az 1930-as évektől már területéhez tartozott Pogonyipuszta
és Lódombpuszta is, és ekkor már a putnoki járás igazgatása alá tartozott.
A legnagyobb földbirtokos gróf Serényi Béla volt, de a talaj nagy
részét alkotó agyagos üledék adta előnyöket kihasználva már működött
a még mindig dolgozó téglagyár is.
A XX. század elejétől a lakosság az iparban, a téglagyárban dolgozott,
a mezőgazdaságból viszonylag kevesen élnek. A művelésre alkalmas terület
nagy részét a Bábolnai Mezőgazdasági Rt. műveli. A határ egy részét
erdő borítja, de erdőgazdálkodással csak kevesen foglalkoznak.
A történelmi emlékek közül érdemes megtekintetni a XVIII. században
épült barokk stílusú római katolikus templomot és a Nepomuki Szent
János szobrot. De a település újabb köztéri alkotásai és épületei
is nagyon szépek: a Millenniumi emlékmű, a felújított polgármesteri
hivatal, a református templom, a rendezett, ápolt utcák, közterek,
melyek évről-évre fejlődnek. Mindenütt pormentes utak, vezetékes ivóvíz,
gáz- és telefonvezeték van. Az önkormányzat vendégházában szállást
is talál a turista, és szép kirándulásokat tehet a környékre. Jelentős
vadállomány van a környékbeli erdőkben, de aki csak kirándulni akar,
az is szép emlékekkel gazdagodik.
Serényfalva Község Önkormányzata
3729 Serényfalva, Kossuth út 63.
Telefon: (48) 534-503
Lakosok száma: 1074 fő Terület: 1963 ha
Termőföld átlagos aranykorona értéke: 10
Településfejlettségi mutatók:
Lakások száma: 332 db
Vezetékes ivóvízzel ellátott lakások aránya: 75 %
Vezetékes gázzal ellátott lakások aránya: 70 %
Burkolt, portalanított utak aránya: 100 %
Kábeltelevíziós hálózat: van
Önkormányzati intézmények:
Óvoda, 3729. Serényfalva, Dózsa Gy. u. 2. Tel: (48) 434-003
Általános iskola, 3729. Serényfalva, Petőfi u.2. Tel: (48) 434-005
Művelődési ház, 3729. Serényfalva, Kossuth u. 79.
Sport és vendégház, 3729. Serényfalva, Kossuth u. 38.
Könyvtár: 3729. Serényfalva, Kossuth u. 64.
Gyógyszertár: 3729. Serényfalva, Kossuth u. 64.
Orvosi rendelő: 3729. Serényfalva, Kossuth u. 64.
Postahivatal: 3729. Serényfalva, Kossuth út 129.
Pénzintézet: nincs