Uppony
Földrajz:
A település Ózd és Kazincbarcika közelében található. Erdőben gazdag.
Megközelítése jónak mondható, másodrendű utak kötik össze. Területén
egyesül a Csernely-patak a Sajóba torkolló Bán-patakkal. Szomszédságában
található a Lázbérci-víztározó. Talajvízben szegény, vízhiányán az
említett patakok enyhítenek. Erdőben gazdag.
Történelem:
Uppony vára már az Árpád-korban is állott. A nevét a pápai tizedlajstromok
Upon, Ponch formában említik. A török uralom idején hódoltsági terület
volt. A gyermekek római katolikus elemi iskolába jártak, egy tanerővel
és egy tanteremmel. Egyháza római katolikus egyház volt, egy templommal.
A községben vándorszínház, könyvtár, gazdakör és polgári lövészegylet
is működött.
Gazdasági Élet:
A népesség létszáma jelentősen csökkent. A gyermekek hiánya miatt
általános iskola nem működik a községben. A képzetlenség vagy az alacsony
képzettség szoros összefüggésben áll a munkanélküliséggel. A község
infrastrukturális szempontból közepesen fejlett. Kevés a vezetékes
ivóvízzel ellátottak száma és alacsony a gázbekötés száma is. A távközlésben
jelentős változások mentek végbe, ugyanis egyre több fővonalat köttetnek
be az emberek. A szilárd hulladékgyűjtés problémája megoldódott.